A keresztény realizmus azt jelenti, hogy reálisan látjuk a bukott világot, amelyben élünk, szemben az idealizmussal, ami forradalmi – mondta a Mandinernek Eric Patterson amerikai politológus. Interjúnk.
Hogyan jön össze a keresztény etika és a realizmus?
Roger Shinn, Reinhold Niebuhr (amerikai protestáns teológus és lelkipásztor, a keresztény realizmus egyik alapszerzője – SZG) barátja így határozta meg a keresztény realizmust az 1950-es években: „...keresztény volt a bibliai motívumok és klasszikus tanok, például a bűn, kisajátításában; realista volt a naiv idealizmus vagy utópia kritikájában, és szembeszállt a kortárs világ nyers tényeivel és hatalmi harcaival. Éberen figyelte mind Isten szavát, mind az európai és ázsiai harcterekről érkező legfrissebb híreket.”
Mik a keresztény realizmus alaptételei?
Nyolc alaptételt sorolnék fel. Először is, a keresztény realizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletének egy olyan irányzata, amely elfogadja a klasszikus nemzetközi kapcsolatok és politikai tudományok realizmusának számos alaptételét. Például a keresztény (és nem keresztény) realizmus szerint anarchikus világban élünk, ahol nincs világkormányzat; az államok az elsődleges politikai szereplők, és nekik kell gondoskodniuk önmagukról. Az államok legfőbb gondja pedig, amikor egymással kapcsolatba kerülnek, a hatalom és a biztonság. Másodszor,
a keresztény realizmus teológiailag sok szempontból augusztiniánus, azaz Szent Ágoston követője, leginkább az antropológiájában. Azaz a keresztény realizmus egy klasszikus keresztény felfogás, amely szerint az embert saját képmására teremtette Isten, de az embereket korlátozza a bűnbeesés.
Az emberi bűn az egyének és a közösségek alapvető jellemzője. Harmadszor, hangsúlyozza a politikai rend fontosságát egy bukott világban, és azt kéri, hogy a kormányok vegyék komolyan a Róma 13-ban és máshol megfogalmazott felelősségüket a rend fenntartásában, a bűnösök megbüntetésében és az igazságosság előmozdításában. Szent Ágoston azt mondja nekünk, hogy amire törekednünk kell, az a „rend nyugalma” ebben a világban. Ez soha nem lesz tökéletes, mint a mennyei béke Isten városában, de ez nem homályosítja el a politikai rend szükségességét itt. Negyedszer, a keresztény realisták sokat beszélnek a hatalomról, ami részint a húszas évek marxista elemzéseinek hatása. A keresztény realisták a biztonságot, az igazságosságot és az egyenlőséget hangsúlyozzák. Ötödször: kritizálják a kollektív sovinizmust. Emellett az elemzés három szintjét különítik el: az egyént, a belpolitikát és a nemzetközi kapcsolatokat. Hetedikként elutasítanak számos izmust, végül pedig, szemben a liberálisokkal, hangsúlyozzák a korlátainkat.
Mit gondol a keresztény idealizmusról?
Hadd kezdjem azzal, hogy
a realizmus azt jelenti, hogy reálisan látjuk a bukott világot, amelyben élünk. Ez nem azonos a pesszimizmussal vagy a cinizmussal.
Megjegyzem, Reinhold Niebuhr „realista optimistának” nevezte magát. A keresztény realisták „reális optimisták”, mert a világot úgy látjuk, ahogy van, de reménykedve is. A keresztény realisták a valóságra összpontosítanak, amelyben élünk, és hajlandóak felelősséget vállalni az erkölcsi, gyakorlati cselekvésért. Az idealisták általában maximalisták, akik hajlandóak azt mondani, hogy a „cél szentesíti az eszközt”. Ők vagy forradalmárok, akik hajlandóak mindent felgyújtani és keresztülvinni tökéletes mestertervüket, vagy inkább pietisták, akik kritizálják a világot, de erkölcsi cselekvésre nem képesek.
A keresztény realisták a Biblia emberei, akiket a hit, a remény és a szeretet motivál. Az idealisták egészen mások, mert ők utópisztikus tervekben és gyakran az államhatalomban bíznak céljaik elérése érdekében.
Ön sokat írt a keresztény realizmusról mint külpolitikai elméletről, és az igazságos háború elméletéről. Hogyan alkalmazná ezt a nagyhatalmak helyett a kis országokra?
Ugyanaz érvényes nagy országokra és kis országokra egyaránt. A keresztény realisták bölcs, erkölcsileg megalapozott politikai döntéseket próbálnak hozni a rend és az igazságosság előmozdítása érdekében. Ez egy agresszióval szembesülő kis ország vagy egy agresszióval szembesülő kis csoport számára azt jelenti, hogy még számukra is erkölcstelen a „cél szentesíti az eszközt” morálja, az utilitarizmus.
Az USA mely háborúi voltak igazságosak és melyek nem az elmúlt 40 évben?
Az Amerikai Egyesült Államokat 1914-ben, 1941-ben, Koreában, Vietnamban, Kuvaitban és máshol is felszólították más országok megmentésére. Azt hiszem, a legfontosabb dolog, hogy megjegyezzük, hogy mindezekben az esetekben az Egyesült Államok vagy szövetségesei voltak az agresszió áldozatai az első világháborútól kezdve egészen 9/11-ig. Az is fontos, hogy megnézzük, hogyan vívják a háborúkat. Az Egyesült Államok szokatlan módon nyilvánosan felelősségre vonja saját szolgálatainak tagjait a háborús törvények alapján.
Nem volt az Egyesült Államoknak egy igazságtalan háborúja sem?
Amikor az amerikai hadsereg történetét az igazságos háború szempontjából vizsgáljuk, a legfontosabb, hogy az igazságos háború kategóriáival kezdjük, egészen pontosan azzal, hogy a törvényes közhatalom szándékosan, igazságos okokból tevékenykedik. Következésképpen, ha az amerikai kormányzat megszegte a rosszhiszeműen kötött szerződéseket vagy megállapodásokat,
ahogyan ez néhány konkrét esetben az amerikai indiánokkal történt, az igazságtalan és törvénytelen volt.
Erre példák Andrew Jackson elnökként hozott döntései (1829-1837), amelyek hatályon kívül helyezték a szerződéseket, semmibe vettek egy legfelsőbb bírósági döntést, és többé-kevésbé ellopták az indiánok magántulajdonát, ami azt eredményezte, amit gyakran „The Trail of Tears”-nek neveznek. Amint arról a Just American Wars (Igazságos amerikai háborúk) című könyvemben írtam, a második dolog, amit meg kell vizsgálni, a fegyveres konfliktusok törvényeinek megsértése. Bár úgy vélem, hogy az úgynevezett mexikói-amerikai háború (1846-1848) casus bellije törvényes és igazságos volt, a könyvben megjegyzem, hogy a háború korai szakaszában sok olyan önkéntes csapat volt, akiket a mexikói csapatok korábbi rossz cselekedetei vagy más rossz szándékok miatt bosszúvágy hajtott. Tetteik egyes esetekben megsértették az arányosság és a megkülönböztetés elvét. Ezek helytelenek voltak. Újabban, bár úgy gondolom, hogy
a terrorizmus elleni háború igazságos volt, beleértve Afganisztánt és Irakot is, ez nem jelenti azt, hogy a hadsereg minden egyes tagjának tevékenysége helyes vagy törvényes volt.
Az Abu Ghraib börtönben tanúsított botrányos viselkedés jó példa erre. Ez aljas, erkölcstelen és törvénytelen volt. A különbség azonban az amerikaiak és az olyan ellenfelek, mint Irán, Kína, Oroszország vagy az iszlamista terroristák között az, hogy a mi társadalmi rendünk az emberi jogokat mindenki számára, a sajtószabadságot és az elszámoltathatóság különböző formáit hangsúlyozza. Végül az Abu Ghraibról szóló hírek kitudódtak és a helyzet megváltozott, többeket felelősségre vontak. Ezekben a más helyzetekben az ellenséget embertelennek és mészárlásra érdemesnek tekintik, ahogyan azt az orosz csapatok ukrajnai harcától kezdve az iráni frontcsapatok és megbízottjaik bizarr öngyilkos gyakorlatáig láthattuk.
Alkalmazható-e a keresztény realizmus a belpolitikában?
Igen, feltétlenül. A bölcs államvezetés vonatkozik a külpolitikára és belpolitikára egyaránt. A keresztény realisták gondolkodásmódjukat a bűnüldözésbe, az igazságosságról és a biztonságról való gondolkodásba, a kormányzat méretének és korlátainak megvitatásába, a történelem tantermi kezeléséről szóló vitákba és sok más mindenbe is bevihetik.
A keresztény realista megközelítéssel összhangban lévő felfogás az igazságos háború keresztény hagyományának neveznek.
A keresztény realizmus egyik fő fóruma a Providence: A Journal of Christianity and American Foreign Policy folyóirat. Ennek ellenére a keresztény realizmus egyfajta „diskurzusközösség”, nem pedig egy formális iskola vagy hivatalos akadémiai diszciplína. Gyökerei a Bibliában, a klasszikus gondolkodásban és a keresztény történelemben gyökereznek, az Ószövetségtől és a Róma 13-tól kezdve Szent Ambruson, Szent Ágostonon, Aquinói Szent Tamáson, a skolasztikusokon keresztül egészen a múlt századig: George Weigel, Jean Bethke Elshtain, Marc LiVecche, Keith Pavlischek, Reinhold Niebuhr, Robert Joustra, John C. Bennett, Kenneth W. Thompson, Ernest Lefever és mások a fő szerzői.
Elfogadott megközelítés a keresztény realizmus?
Furcsa módon sok nyugati társadalomban az utóbbi években kialakult egy vallásellenes szekularizmus, amely azt mondja, hogy társadalmaink régi gyökerei, a zsidó-keresztény erkölcsi elvek nem lehetnek részei a közpolitikai elemzéseknek. Ez tévedés. A politikai előírások átgondolásakor ezen elvekből kell kiindulnunk.
Eric D. Patterson amerikai politológus a nemzetközi kapcsolatokra, az igazságos háború elméletére, valamint a vallás és a közpolitika metszéspontjaira összpontosít. A Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetemen és a Wales-i Aberystwythi Egyetemen szerezte diplomáit. Öt évig dolgozott a washingtoni Vallásszabadság Intézet ügyvezető alelnökeként és elnökeként, korábban pedig a Virginia Beach-i Regent Egyetem Robertson School of Government dékánja és professzora volt. A Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány elnöke Washingtonban. 22 kötet szerzője, melyek a keresztény realizmusra és az igazságos háború elméletére koncentrálnak. Májusban részt vett az MCC keresztény realizmusról szóló konferenciáján.
Kép forrása: Providence folyóirat
Ezt is ajánljuk a témában
„Vannak kételyeim, hogy Ukrajna teljes területi integritása helyreállítható-e, de Oroszországnak tudnia kell, hogy mindezt nem ismételheti meg.” Nigel Biggar anglikán pappal és teológussal beszélgettünk!
A nép olyan, mint egy folyó: ha egy közösségnek nincs medre, ha nincsenek eszmék, célok, akkor tör-zúz a víz ereje, árvíz pusztít – mondja Böjte Csaba ferences szerzetes. Mindennapi csodákról, a határaink tágításáról és a jézusi szeretet harcmodoráról is beszélgettünk Csaba testvérrel.
Nos, kedves Róbert, lehet, hogy újat mondok ezzel, de egy miniszterelnöknek nemcsak lehetősége van a nemzetközi politikai szereplésre, hanem ez a feladata is. Mondhatni, munkaköri kötelessége. Tari Tamás írása.
Ha ennek a rövid és szerény munkának olvasása közben csak egy kis buzgalmat is elértünk az édességes Jézus iránt, akkor őt dicsérjük, magasztaljuk és áldjuk – minden áldás szerzőjét, kútfejét és kezdetét.
Nagyszabású felmérést csinált a Századvég, hogy kiderítse, mit is jelent a kulturális kereszténység, és mennyien vannak a kultúrkeresztények. Az eredmények meglepőek. Interjúnk a kötet két szerzőjével.
Michael Severance mesélt lapunknak a beszélgetés részleteiről, és azt is elmondta, milyen embernek ismerte meg az amerikai pápát.
„Mindenki hazatalál végül” – fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója.
Fájdalmas indoklást adtak.
Szinte nem lesz olyan forrás, amibe ne harapnának bele Zelenszkijék az elkövetkező hét évben.
